NAGY NYÁRI SÉTANAP

A RÖVID SÉTÁK NAPJA

Időpont: augusztus 14. vasárnap egész nap!

Minden résztvevőnek köszönjük, hogy a mi programunkat választotta!

EZEN A NAPON EZEK VOLTAK A PROGRAMOK:

10.00 óra
Ybl Miklós, az építész
A legendás mester nyomában a Duna-parton

Ybl a magyarországi építőművészet egyik legtermékenyebb mestere volt. Nevéhez olyan művek fűződnek, mint például a Várkertbazár, a Fővámpalota (ma Corvinus Egyetem), az Operaház és a Szent István-bazilika. A hazai olasz neoreneszánsz stíluskorszak egyik megindítójának és egyben legtekintélyesebb képviselőjének számít. Ezen a sétán elemezzük, miként járult hozzá a nagy építész Pest pazar panorámájához, majd két kölönleges épületét meglátogatva betekintünk a csendes szavú, de szenvedélyesen elhivatott művész páratlan munkásságába.

Sétavezető: Dr. Jeney András idegenvezető, történész, művészettörténész
Találkozás: a Várkert Bazár előtt, Ybl Miklós szobránál

10.30 óra
A vári arisztokrácia nyomában
Végig az Úri utcán

Sétánk során - a még látható mellett - igyekszünk rekonstrukciók segítségével bemutatni a vári nemesek már nem létező vagy jelentősen átalakult egykori lakóházait, s a "ki hol lakott" kérdésén túl elmesélni egy-egy történetet róluk úgy, ahogy azt a kortárs Jókai Mór, vagy később Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád látta. Lesznek itt terítéken pletykák, botrányok, rangon aluli és felüli kapcsolatok, politikai pálfordulások s más (nem éppen nemes jellemre valló) esetek.

Menet közben feltárul a vári arisztokraták hétköznapinak éppen nem mondható "hétköznapi" élete is.

Sétavezető: Dr. Csomós Nikolett idegenvezető, történész
Találkozás:  a Dísz téren, a Honvéd szobornál

11.00 óra

A Hilton
Látogatás egy történelembe ágyazott szállodában

Hogyan fonódik össze múlt és jelen egy luxusszálloda épületében? Hogyan él és működik együtt a középkori dominikánusok kerengője és más épületrészletei, a 17. századi jezsuita kollégium homlokzata, Mátyás király és Julianus barát emléke és a 20. századi kreatív építészek által megálmodott, múltat tisztelő, ámbár mégis modern épület?.

Sétavezető: Beer Zsófia idegenvezető
Találkozás: a Szentháromság téren, a Szentháromság szobor talapzatánál 

.

11.30 óra
Mindent a Várkert Bazárról
Építészeti felfedezőút egy órában

Tematikus sétánkon kívül-belül, alul-felül bejárjuk a Királyi palota kertjeit keretező bazáregyüttest. Megvizsgáljuk az építészeti, szobrászati és festészeti részleteit. Megismerjük az épületegyüttes történetét az építésétől napjainkig.

Sétavezető: Dr. Jeney András idegenvezető, történész, művészettörténész
Találkozás: a Várkert Bazár előtt, Ybl Miklós szobránál 

12.00 óra
Zsidó örökség a budai várban
A Középkori Zsidó Imaház látogatásával

Sétánk mintegy 900 év zsidó történetét meséli el a várban elsők között letelepült szefárd zsidóktól a II. világháború alatt itt zajló zsidómentő akciókig. Hol volt a vári zsidónegyed a középkorban? És a zsidók által felügyelt Árpád-házi királyi kincstár? Szeretné látni a város legöregebb (több mint 550 éves) zsinagógáját? Vajon miért tiltották ki a zsidókat a várból a török hódoltság végén? És hogyan repítette az 1867-es emancipációs törvény új magasságokba a magyarországi zsidó ipari- és pénzarisztokráciát? Mi motivált egyes gazdag zsidó családokat ősi magyar nemesi famíliákba való beházasodásra? A Cotta, Mendel, Hatvany, Deutsch, Guttmann, Haggenmacher, Aschner, Zwack, Keller és más családok története megvilágítja, mennyire fontos volt egy presztízsértékkel bíró budavári otthon vagy üzlet birtoklása - csupán pár lépésre a királyi palotától.
  • + Költség:  belépőjegy a Középkori Zsidó Imaházba a helyszínen: felnőtt jegy 800 Ft/fő, diák és nyugdíjas jegy 400 Ft/fő.

Sétavezető: Dr. csomós Nikolett idegenvezető, történész
Találkozás:  A Bécsi kapu téren, az evangélikus templom előtt

12.30 óra

A Hilton
Látogatás egy történelembe ágyazott szállodában

Hogyan fonódik össze múlt és jelen egy luxusszálloda épületében? Hogyan él és működik együtt a középkori dominikánusok kerengője és más épületrészletei, a 17. századi jezsuita kollégium homlokzata, Mátyás király és Julianus barát emléke és a 20. századi kreatív építészek által megálmodott, múltat tisztelő, ámbár mégis modern épület?.

Sétavezető: Beer Zsófia idegenvezető
Találkozás: a Szentháromság téren, a Szentháromság szobor talapzatánál 


13.30 óra
A Mátyás templom titkai
Templomjárás egy órában

A Mátyás templom titkai Budavár büszkesége több mint 700 éve hirdeti polgárok jólétét, királyok nagylelkűségét és építőmesterek generációinak zsenialitását. De mi a helyzet a részletekkel? Ha szeretné kifürkészni a budavári Fekete Madonna titkát... ha szeretné megtudni, hogy miről mesélnek a templom kőoszlopaiba faragott szerzetesek és a falakra pingált történelmi események... ha tanúja lenne hajdanvolt királyaink koronázási és temetési ceremóniáinak... ha élvezné a pazar látványt az uralkodói karzatról... és mi mindent még... ne habozzon: tartson velünk a Mátyás templom felfedezésére! 

  • + Költség:  belépőjegy a Mátyás Templomba a helyszínen. Felnött jegy: 2000 Ft/fő; diák és nyugdíjas jegy: 1500 Ft/fő.

Sétavezető: Dr Csomós Nikolett idegenvezető, történész
Találkozás: a Szentháromság téren, a Szentháromság szobor talapzatánál

14.30 óra
A Lánchíd palota

Épületbejárás egy órában

A csodálatosan felújított, patinás Lánchíd palota az egyetlen megmaradt épület a város szimbolikus közepének, a Clark Ádám térnek eredeti épületei közül. Az Ybl Miklós tervezte pompázatos neoreneszánsz épületben valaha még a híres építész, Reitter Ferenc is berendezte saját irodáját.

Most mi is tehetünk egy sétát a sokat látott falak között, szakértő vezetéssel.

Sétavezető: Dr Jeney András idegenvezető, művészettörténész, történész

Találkozás: A Clark Ádám téren, a "0" kilométerkőnél

15.00 óra
Minden, amit Gül Baba türbéjéről mindig is tudni akartál

A türbe bejárása történész vezetésével

Az utókor által Gül Babaként emlegetett dervis síremléke (türbéje) az Ottomán Birodalom Isztambultól legtávolabb eső ilyen jellegű építménye Európában. Sétánk során belülről is megtekintjük a frissen felújított, s immár több mint 450 éves épületet, benne a síremlékkel, majd a szomszédos, vadonatúj múzeumban boncolgatjuk tovább a török-kori szerzetesség szálait.

Egyet garantálhatunk: a séta végére néhány romantikus - ám korántsem igaz - mítosz és történelmi tévhit végleg megdől majd. Ha kíváncsi a tényekre, jöjjön velünk!

Sétavezető: Dr Csomós Nikolett idegenvezető, történész
Találkozás:  Gül Baba Türbéje előtt, Gül Baba szobránál

15.30 óra

Egy barokk főúri palota
Látogatás a De la Motte - Beer palotában

A különleges palota az udvari árkádsoros lodzsával, a barokk kapualjjal, barokk lakótérsorral a vár egyik gyöngyszeme. 1962-ben egymás után kapargatták le az egymást takaró festékrétegeket a belső falakról, míg végül olyasmi került elő, amire talán nem is számítottak: a szobákat és termeket közel 250 négyzetméter területen festmények díszitik!

 A palota eredeti freskókkal díszített barokk teremsorában mindezek felett még egy csodálatos üvegművészeti kiállítást is megtekinthetünk, mindezt szakértő vezetéssel.

+ Költség: 1500 Ft/fő belépőjegy a palotába a helyszínen. 

Sétavezető: Pölhös Ildikó idegenforgalmi menedzser, a De la Motte - Beer palota szakértője

Találkozás: A Dísz téren, a De la Motte palota bejárata előtt (Dísz tér 15.)


16.00 óra

A budai vár aranykora
Az építés és a pusztulás története

A Várhegyen a múlt századforduló idején párját ritkítóan pompás, a korábbihoz képest háromszorosára növelt méretű királyi rezidencia készült el itt Hauszmann Alajos építőművész tervrajzai alapján, melynek megépítése tehetséges magyar művészek és iparosok hadának csúcsteljesítménye volt.

Mik voltak azok a romboló események és végzetes döntések, amik végül a pusztuláshoz vezettek?

Eredeti részletek után kutatva bejárjuk környéket. Kiderítjük, mi maradt mára a palota fénykorából, mely még jelenlegi állapotában is a budapesti panoráma lenyűgöző alkotórésze!

Sétavezető: Dr Jeney András idegenvezető, művészettörténész, történész

Találkozás:   A budai várban a Hunyadi udvarban a Mátyás kútnál



16.30 óra

"Látni és látszani"
Régi korok ismerkedési szokásai a Duna-korzón

Végigsétálunk Budapest legszebb korzóján, a "véletlen" találkozások helyszínein, ahol mindenki ott volt valaha, aki látni és látszani kívánt.

  • Vajon milyen veszélyek leselkedtek itt a lányokra és asszonyokra?
  • Mennyibe kerülhetett egy üldögélés a korzó székein?
  • Hogyan lehetett ismeretségeket kötni a látványos sétányon andalogva?

Sétavezető: Szalai Piroska idegenvezető, szociológus
Találkozás: a Március 15. téren, a Petőfi szobor előtt 



FONTOS!

A rövid sétákra vásárolt jegy más sétára nem cserélhető be és pénzre vissza nem váltható.

A sétákra jelentkezés csak előre átutalással lehetséges.

FONTOS! 

 A kedvező árú rövid sétákon a törzsvendég kártya nem érvényesíthető!