A PESTI VÁR

"VAJDAHUNYAD VÁRA" KÍVÜL-BELÜL, LENT ÉS FENT

Időpont:

Szeptember 25. szombat, 14.00 óra

"Ha emléket keresel, nézz körül!"

Ezen a sétán a "Vajdahunyad várának", azaz hivatalos nevén "Történelmi Épületcsoport"-nak olyan részleteit ismerhetjük meg, amelyek mellett eddig csak elsétáltunk. A túra végére teljesen más szemmel nézünk majd a pesti várra, mint eddig. Sétánk során titkokra derül fény, legendákról hull le a lepel. A különleges  és látványos épületegyüttest minden szemszögből megcsodálhatjuk, hiszen 

  • felmegyünk a Kaputoronyba, hogy a magasban megbúvó részleteket közelről is lássuk,
  • felsétálunk az Apostolok tornyának tetejére, hogy madártávlatból álmélkodhassunk az épület sokszínűségén és a páratlan kilátáson,
  • körbesétálunk a gyönyörűen dekorált Vadászteremben,
  • betérünk az elzárt kerengőbe, hogy belekóstoljunk a középkor hangulatába,
  • sőt, belülről is megnézzük a turisták által nem látogatott Jáki kápolnát!

De honnan a név? 

Pesten van, nem laktak benne királyok és nem is volt védelmi szerepe, mégis Vajdahunyad várának hívjuk.

Időutazásunk során kiderül, hogyan nézett ki régen az a hely, amit most bejárunk. Megismerjük az épületegyüttes legapróbb részleteit kívül-belül, fent és lent. Megpróbáljuk megfejteni, ki is lehetett Anonymus. Megszámoljuk (ha meg tudjuk) hány kis apró részlet utal Hunyadi Mátyásra.

De mi köze a pesti várnak a medvékhez, denevérekhez, farkasokhoz, oroszlánokhoz vagy szamarakhoz? Miért vannak pont itt ezek az állatok, és jók ők vagy rosszak?

Ismert emberek kevésbé ismert legendái is köthetők a várhoz. Van-e rá bizonyíték, mikor és ki tette ide a Lugosi Bélát ábrázoló Drakula szobrot? Mit talált fel Nikola Tesla a Vajdahunyad várában? Sétánk során minden kérdésre választ kapunk, sőt, megkeressük Kolodko Mihály egy jól elrejtett miniszobrát is!

A történelem során sok híres és kevésbé híres embernek volt különleges históriája, ami a Vajdahunyad várához köthető. 

Sétáljanak velünk, és garantáltan Önöknek is lesz egy saját története!

A sétát Beer Zsófia idegenvezető vezeti.

  • A séta időtartama: kb 2,5 óra
  • A találkozás helyszíne: a Hősök terén, Mátyás király szobránál. 
  • FIGYELEM! A szept. 25 -i séta találkozópontja megváltozott! A találkozás új helyszíne: a Műcsarnok előtt!
  • Gyülekezés a helyszínen, 10-15 perccel az indulás előtt. A sétajegy helyszíni készpénzes megvásárlása ugyanitt történik, lehetőség szerint higiénikus körülmények között. Kérjük, ha lehetséges, a jelentkezéskor részesítsd előnyben a készpénzmentes átutalást.
  • Fontos számunkra, hogy a sétáinkon mindenki biztonságban érezze magát. Jelenlegi különleges szabályaink itt olvashatók.
  • A séta végpontja a Városligetben lesz.

A sétára jelentkezni Sétanaptárban lehet.

A regisztrációval nem rendelkezők számára sajnos nem tudjuk garantálni a sétán való részvételt.

Cégek és csoportok számára a sétát itt lehet megrendelni.