Rólunk

Üdvözlünk séta-oldalunkon!

Kalandos időutazásra invitálunk a málladozó, ámde patinás, vagy éppen szikrázóan modern épületrengeteg tövében, hogy felkutassuk múltunk és jelenünk csodákkal és szörnyűségekkel teli, lélegzetelállító díszleteit.


Mi, az oldal szerkesztői, arra szövetkeztünk, hogy bemutassuk a helyi építészeti, és kulturális értékeinket, örökségünket, mindazok számára, akik szívesen töltenék a szabadidejüket azzal, hogy igényes, kulturális, ismeretterjesztő programokban vegyenek részt.

Értéket mentünk!

Mindannyian nap, mint nap elsétálunk olyan épületek, szobrok, létesítmények mellett, amelyekről keveset, vagy szinte semmit nem tudunk. Holott, gazdag és kalandos múlttal, és sok esetben rendkívüli művészeti értékkel is rendelkeznek mindahányan. Ezeket szeretnénk a velünk Korzózóknak bemutatni, tudásunkat átadni, ezáltal megszerettetni és közelebb hozni mindenkihez a várost.

Fontos célkitűzésünk az is, hogy ne csak a tankönyvekből ismert tudásanyagot közvetítsük, hanem a legfrissebb információkat, a legújabb kutatási eredményeket, az aktualitások tükrében folyamatosan Önök elé tárjuk. Mindemellett szándékunk az is, hogy érdekességeket, kuriózumokat is megosszunk önökkel. Továbbá, hogy egy dolognak több aspektusát is, adott esetben kulturális sokszínűségét is feltérképezzük.

Ehhez az szükséges, hogy megálljunk a város egy-egy pontján, felnézzünk, és csak hallgassuk, mit mesélnek a falak, a fák, az utcák saját kalandos történetükről, hogy elmondhassák, milyen döbbenetes események szemtanúivá váltak akaratlanul is a történelem viharában. Ebben lesznek segítségünkre kíváló sétavezetőink és előadóink, akik kivétel nélkül felkészült és szakavatott tudói az adott területnek.

Szeretnél kapcsolatba lépni velünk?